Középiskolások versenyeztek Kalocsán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által szervezett megyei döntőben 8 városból érkeztek a fiatalok.

Az Országos Rendőr Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága évről-évre meghirdeti a felmenő rendszerben zajló Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupáját, amelynek a megyei fordulóját, immár a hagyományoknak megfelelően Kalocsán rendezték meg. A kalocsaiak mellett Kecskemétről, Bajáról, Kiskőrösről, Kiskunhalasról, Kiskunmajsáról, Jánoshalmáról és Kiskunfélegyházáról érkeztek három-három fős csapatok a megmérettetésre.

A diákok három kategóriában: kerékpáros, segédmotor kerékpáros és személygépjármű kategóriában versenyeztek. A versenyprogram minden kategóriában három részből állt: a versenyzők először egy egészségügyi tesztet írtak, majd mindenki a kategóriájához tartozó elméleti feladatsort töltött ki. Ezt követően vezetői rutinról tettek tanúbizonyságot a versenyzők, amire egy ügyességi pályán, illetve a városban való vezetés során került sor.


Az első három helyezett kupát kapott, és mindegyik kategória legjobbjai Veszprémben, a háromnapos országos döntőn képviselhetik majd Bács-Kiskun megyét.

 

Kerékpáros kategóriában:

  1. Pallós Dorka Baja
  2. Bránya Zita Kiskőrös
  3. Horváth Melitta Kalocsa

 

Segédmotoros kerékpár kategóriában:

  1. Rácskai Zoltán Valentin Jánoshalma
  2. Oroszi Zsolt Kiskőrös
  3. Novák Kristóf Kiskunfélegyháza

 

Személygépkocsi kategóriában:

  1. Varga Péter Jánoshalma
  2. Gellér Tamás Kiskunhalas
  3. Malatin Roland Baja

 

<< Vissza az előző oldalra