Középpontban a kerékpárosok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jogkövetők ajándékot, a szabályszegők figyelmeztetést kaptak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete az „Együtt Közlekedünk!” elnevezésű országos program keretében közös akciót szervezett 2013. augusztus  28-án 10 órától 22 óráig, Kecskemét belvárosában.

 

Az ellenőrzés végrehajtásakor célirányosan a kerékpáros közlekedésnek szentelték a figyelmet. A biztonságos és balesetmentes kerékpáros közlekedés elősegítése érdekében tartott akció legfőbb indoka az volt, hogy Kecskeméten 2013. első félévében emelkedett a kerékpárosok által okozott és a miattuk elszenvedett balesetek száma.

 

A szakemberek felvilágosítást adtak a kerékpárok biztonsági és kötelező felszerelési tárgyairól, amelyet a helyszínen megnéztek. Felhívták a figyelmet a közlekedési szabályok betartásának fontosságára és a szeptemberi iskolakezdéssel járó megnövekedett forgalom veszélyeire.

 

Az akció keretében az egyenruhások 52 kerékpáros személyt ellenőriztek, közülük 36 esetben észleltek szabálytalanságot. A jogsértők figyelmeztetést és tájékoztató füzetet kaptak.

 

A szabályosan közlekedő kerékpárosokat - a Városi Baleset-megelőzési Bizottság jóvoltából - fényvisszaverő mágneses csuklópánttal, illetve láthatósági mellénnyel jutalmazták.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya arra törekszik, hogy senki ne váljon közlekedési baleset áldozatává. A cél megvalósítása érdekében szeptembertől nemcsak a városokban, hanem vidéken is rendszeresen ellenőrzik majd a kerékpárosok közlekedését.

<< Vissza az előző oldalra