Közlekedésbiztonság gyerekszemmel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jutalmazott Vas megyei fiatalok.

Egy országos kezdeményezésű program részeként a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága által meghirdetett „Közlekedésbiztonság gyerekszemmel” elnevezésű rajzpályázatra az idei évben háromszázhatvanegy alkotás érkezett.

A pályázó fiatalok feladata egy szabadon választott téma volt a közlekedés bármely területéről úgy, hogy az állatvilágból merített főhősöké legyen a főszerep. Tizenkét vasi óvodából és tizennégy, ugyancsak Vas megyei iskolából érkezett pályamunkákat egy négytagú zsűri értékelte. Az óvodások köréből öt, az általános iskola alsó tagozatos diákjai közül hat, míg a felső tagozatos tanulók munkái közül négy alkotás került díjazásra.

A gyerekek az AGORA Szombathelyi Kulturális Központban 2017. március 7-én megtartott díjátadó ünnepségen vették át a teljesítményükért járó jutalmakat.

<< Vissza az előző oldalra