Közlekedésbiztonsági Kupa

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Középiskolás fiatalok, jó hangulatban mérettették meg tudásukat Vas vármegyében.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2023. március 30-án rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei fordulóját Szombathelyen.

A fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából megszervezett, országos kezdeményezésű program megyei döntőjén a vasi középfokú oktatási intézmények 15. életévüket betöltött, de 20. életévüket még el nem ért tanulói vettek részt.

A versenynek a Főkapitányság Söptei úti objektuma adott otthont, ahol az ünnepélyes megnyitó után a fiatal versenyzők közlekedési ismereteket igénylő feladatlap kitöltését követően, az ügyességi akadálypályán is bizonyították tudásukat. A lelkes résztvevőknek nagyfokú koncentrációra és ügyességre is szükségük volt ahhoz, hogy a gyakorlati pályán is sikeresen teljesítsenek.

Kerékpár kategóriában Süle Réka, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója; segédmotor-kerékpár kategóriában Laposa Balázs, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum diákja; személygépkocsi kategóriában pedig szintén a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója, Szemes Boldizsár volt a legeredményesebb.

 

<< Vissza az előző oldalra