Közlekedésbiztonsági Kupa Fejér megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A középiskolás tanulók kerékpáros, segédmotoros és személygépkocsi kategóriában mérték össze tudásukat.

A Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából 2016. április 5-én a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban rendezte meg a „XIII. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” megyei fordulóját.

A vetélkedő célja a szabályokat már jól ismerő középiskolás diákok közlekedési ismereteinek elmélyítése, balesetmentes közlekedésük elősegítése, továbbá olyan ismeretanyag átadása, amely hasznukra lehet a helyes közlekedési magatartás kialakításában.

A résztvevő diákok kerékpáros, segédmotoros és személygépkocsi kategóriában versenyeztek. Egy KRESZ-teszt kitöltésével számot adtak elméleti ismereteikről, majd ügyességi feladatok teljesítésével folytatták a megmérettetést.

A megyei elődöntő végén kategóriánként az első három helyezett díjazásban részesült, a kategóriák győztesei pedig kivívták annak lehetőségét, hogy részt vegyenek a versenysorozat országos döntőjén, amelyet 2016. április 12-14. között Debrecenben rendeznek meg.

Kerékpáros kategóriában Körmendi Dávid (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola), segédmotor-kerékpár kategóriában Paska László (Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium) és személygépkocsi kategóriában Hegedűs Márió (Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium) képviselheti megyénket az országos versenyen.

<< Vissza az előző oldalra