Közlekedésbiztonsági Kupa Fejér megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A középiskolás tanulók kerékpáros, segédmotoros és személygépkocsi kategóriában mérték össze tudásukat.

A Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából 2017. április 6-án a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban rendezte meg a „XIV. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” megyei fordulóját.

A vetélkedő célja a szabályokat már jól ismerő középiskolás diákok közlekedési ismereteinek elmélyítése, balesetmentes közlekedésük elősegítése, továbbá olyan ismeretanyag átadása, amely hasznukra lehet a helyes közlekedési magatartás kialakításában.

A résztvevő diákok kerékpáros, segédmotoros és személygépkocsi kategóriában versenyeztek. Egy KRESZ-teszt kitöltésével számot adtak elméleti ismereteikről, majd ügyességi feladatok teljesítésével folytatták a megmérettetést.

A megyei elődöntő végén kategóriánként az első három helyezett díjazásban részesült, a kategóriák győztesei pedig kivívták annak lehetőségét, hogy részt vegyenek a versenysorozat országos döntőjén, amelyet 2017. április 25-27. között Kaposváron rendeznek meg.

Kerékpáros kategóriában Körmendi Dávid, a budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója, segédmotor-kerékpár kategóriában Bánfi Renáta, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákja, míg személygépkocsi kategóriában Kreizinger Máté, a székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója képviselheti megyénket az országos versenyen.

<< Vissza az előző oldalra