Közlekedésismereti verseny Heves megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országban elsőként a Heves megyei diákok végeztek a Suli Moped programmal.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága 2014. május 10-én közlekedésismereti (elméleti és gyakorlati) versenyt szervezett a Heves megyei, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék diákjai számára.

A vetélkedő célja az általános iskolai 3. osztálytól a 8. osztályig bezárólag lehetőséget biztosítani, hogy a tanulók felmérhessék közlekedésismereti elméleti és gyakorlati tudásukat.

A versenyen a diákoknak egy KRESZ elméleti feladatlapot kellett megoldaniuk, majd ezt követően egy kerékpáros ügyességi pályát, illetve a maklári KRESZ parkban egy szabályossági útvonalat kellett teljesíteniük.

Továbbá ezen a rendezvényen vehette át 30 heves megyei 8. osztályos tanuló a Suli Moped program keretében megszerzett segédmotor-kerékpáros jogosítvány igényléséhez szükséges vizsgaigazolását. Az országban elsőként a Heves megyei diákok végeztek a programmal.

A verseny korosztályonkénti eredményei:

3. osztályos korosztály:

  1. helyezett: Eperjesi Zsófia ( Heves megye )
  2. helyezett: Dénes Szabolcs ( Heves megye )
  3. helyezett: Mihály Milán ( Jász-Nagykun-Szolnok megye)
  4. helyezett: Fedecsku Márton ( Szabolcs-Szatmár-Bereg megye )

4. osztályos korosztály:

  1. helyezett: Zug Gábor ( Heves megye )
  2. helyezett: Huppauer Dorka ( Heves megye )
  3. helyezett: Maklári Richárd ( Heves megye )
  4. helyezett: Donkó Bálint ( Jász-Nagykun-Szolnok megye )

 

5. osztályos korosztály:

  1. helyezett: Halász Róbert ( Heves megye )
  2. helyezett: Zelei Dániel ( Heves megye )
  3. helyezett: Bukta Szimonetta ( Heves megye )
  4. helyezett: Pusztai Szabina ( Heves megye )

6. osztályos korosztály:

  1. helyezett:Halász Szabolcs ( Heves megye )
  2. helyezett: Istók István ( Szabolcs-Szatmár-Bereg megye )
  3. helyezett: Fagyas Fanni ( Szabolcs- Szatmár-Bereg megye )
  4. helyezett: Urbán Kristóf ( Jász-Nagykun-Szolnok megye )

7. osztályos korosztály:

  1. helyezett: Vona Boglárka ( Heves megye )
  2. helyezett: Török Martin ( Heves megye )
  3. helyezett: Tóth Alex ( Nógrád megye )
  4. helyezett: Káposztás Dorián ( Jász-Nagykun-Szolnok megye )

8. osztályos korosztály:

  1. helyezett: Péter Gábor ( Heves megye )
  2. helyezett: Fedecsku Balázs ( Szabolcs-Szatmár-Bereg megye )
  3. helyezett: Juhász Bianka ( Heves megye )
  4. helyezett: Kovács Gergő ( Borsod-Abaúj-Zemplén megye )

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra