Közlekedésre nevelés, játékosan

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az „Úton-útfélen” bábversenyen a kecskeméti Szélike bábcsoport az előkelő III. helyezést érte el.

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság két bábcsoportot delegált a Rendőrség Igazgatási Központ Auditóriumában, 2013. november 26-án a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága szervezésében megrendezett „Úton-útfélen” elnevezésű bábversenyre.  

 

A rendezvény célja, hogy az óvodások és a kisiskolások játékos módon sajátítsák el a közlekedés szabályait és azokat a mindennapokban alkalmazzák is, hiszen már gyermekkorban el kell kezdeni a helyes közlekedésre nevelést. A gyermekek saját készítésű bábokkal adták elő közlekedésbiztonsági témájú történeteiket. A szakmai zsűri döntésében szerepet játszottak színházművészeti, pedagógiai szempontok és a közlekedési szabályismeret is. A rendezvényen öt óvodás és hat általános iskolás csapat szállt versenybe.

 

Óvodás korcsoportban a kecskeméti Corvina Óvoda Ceglédi Úti Óvodájának Szélike bábcsoportja mutatott be közlekedési ismereteket feldolgozó bábprodukciót, mellyel a dobogó III. helyén végeztek. A gyermekek felkészítését Bodrogváry Péterné és Gál Istvánné Nickl Márta óvodapedagógusok végezték.

 

Szélike Bábcsoport tagjai:

Gáspár Kristóf

Kisznyér Sára

Németh Alíz

Borsos Eszter

Komáromi Zsombor

Drozdik Zita

Csányi Jázmin

 

Az általános iskolás korcsoportot a Kecskeméti Református Általános Iskola Hiröshét bábcsoportja képviselte, akik az V. helyezést érték el. Fazakas Bendegúz kiemelkedő egyéni alakítását különdíjjal jutalmazta a zsűri. Felkészítőjük Marozsiné Suhari-Nagy Erzsébet pedagógus volt.

 

A Hiröshét bábcsoport tagjai:

Fazakas Bendegúz

Fekete Lora

Mikesi Dorottya

Péter Elza

Rózsa Levente

Szemerey Szinta

<< Vissza az előző oldalra