Közlekedett a család Szegeden

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kilenc Csongrád megyei család mérhette össze tudását közlekedési ismeretekből.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2014. június 21-én rendezte meg Szegeden a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő Csongrád megyei döntőjét, melyre Szegedről, Szentesről, Makóról, Szegvárról és Mezőhegyesről érkeztek a résztvevő családok. Az eseményen a versenyzők Kresz tesztet töltöttek ki, majd a szülők vezetéstechnikai ismereteiket mérhették össze, a gyermekek pedig ügyességi pályán kerékpárral hajtottak végre közlekedési feladatokat.

A versenyen a legeredményesebbnek a Cserhalmi család bizonyult. Ők képviselik megyénket a Zsámbékon 2014. szeptember 13-án megrendezendő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. Második helyen a Marton család végzett, míg a harmadik helyezést a Uri család tudhatja magáénak. A „dobogósokat” a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a Porsche Inter Auto Hungaria Kft-vel együtt értékes ajándékokkal jutalmazta.

<< Vissza az előző oldalra