"Közlekedik a család" Győrben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos vetélkedő megyei fordulóját a győri Michl család nyerte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2014. május 31-én Győrben, a Porsche Győr Skoda márkaképviselet telephelyén rendezte meg  a „Közlekedik a család” elnevezésű országos vetélkedő megyei fordulóját.

A színvonalas versenyre 32 család nevezett. A családtagok a KRESZ tesztlapokat töltöttek ki, majd a gyermekeknek jelzőtáblákat kellett felismerni illetve kirakni. A felnőttek az autós ügyességi pályán mutatták be tudásukat, addíg a gyerekek a kerékpáros pályákon teljesítettek.

A vetélkedőn részt vevő családok ajándéktárgyakat vehetettek át a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságtól.

A legeredményesebben a győri Michl család szerepelt, így ők képviselhetik Győr-Moson-Sopron megyét 2014. szeptember 13-án a Zsámbék melletti drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központban megrendezésre kerülő országos döntőn, melyre felkészülésüket Németh Lajos rendőr ezredes, Győr-Moson-Sopron megyei rendészeti főkapitány-helyettes támogatja.  

<< Vissza az előző oldalra