Közlekedik a család Győrben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagy sikerű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat Győr-Moson-Sopron megyében a döntőjéhez érkezett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottsága 2021. június 12-én Győrben szervezte meg a „Közlekedik a család” című rendezvény döntőjét. Az esemény résztvevői ügyességi pályákon, a gyermekek kerékpáros pályán mutathatták meg tudásukat.
A családok KRESZ-, valamint elsősegély ismeretekkel kapcsolatos tesztlapok kitöltésével frissíthették fel ismereteiket.

1

A rendezvényen bűnmegelőzési szakemberek az érdeklődők részére prevenciós előadást tartottak, illetve játékos formában adtak bűnmegelőzési tanácsokat a gyermekeknek.

2

A vetélkedő nyertesei – az első helyen végzett Tromposch, a második helyezett Hadarics, illetve a harmadik helyezést elért Csicsai család – ajándékutalványt, érmeket és a rendezvény helyszínét biztosító Skoda szalon munkatársaitól ajándékcsomagokat vehettek át.

3

<< Vissza az előző oldalra