"Közlekedik a család" - Pest megyei döntő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pest megyét a Nádházi család képviseli az országos versenyen.

A húsvéti készülődés közepette hét család vágott neki Cegléden 2014. április 19-én a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által megrendezett "Közlekedik a család" elnevezésű verseny Pest megyei döntőjének.

 



A már több éves hagyománnyal rendelkező vetélkedő megnyitóján jelen volt Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének rendészeti helyettese, Dr. Ménkű Szilvia r. alezredes, megyei Közlekedésrendészeti Osztályvezető, Török Csaba r. alezredes, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője, Földi László, Cegléd Város polgármestere, valamint Mentes Nándor, a Ceglédi Autóház ügyvezetője.



A résztvevők elsőként KRESZ tesztlapot töltöttek ki, majd a különböző állomásokon folyt tovább a küzdelem, így a versenyzőknek többek között a kerékcserénél, autós ügyességi pályán, illetve a közlekedési kvíz megválaszolásánál kellett számot adni tudásukról.

A Magyar Vöröskereszt minden évben közreműködőként vesz részt a versenyen. Idén szituációs gyakorlatsort állítottak össze, ahol a családok megmutathatták, hogyan viselkednének, mit tennének különböző krízishelyzetekben.
 
A verseny támogatóinak jóvoltából minden résztvevő ajándékkal térhetett haza, az első három helyezett pedig kupát kapott.

A harmadik helyen a Béres család végzett, akik a mogyoródi Aquaréna vízi szórakoztatóparkba nyertek családi belépőt. Második helyezett a tavaly győztes helyet szerzett Lasán család lett, akik egy hétvégét tölthetnek el a ceglédi kemping egyik apartmanjában.

Az első helyen a Nádházi család végzett, akik a Salgó Hotelben tölthetnek el egy családi hétvégét és képviselhetik Pest megyét a "Közlekedik a család" országos döntőjén.

<< Vissza az előző oldalra