"Közlekedik a család" - Pest megyei döntő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pest megyét a Nádházi család képviseli az országos versenyen.

Hét család – Ceglédről, Vasadról, Monorról, Szigetcsépről, Budakesziről, Nagykőrösről és Tápiószeléről – vett részt a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által 2015. június 6-án Cegléden megrendezett "Közlekedik a család" elnevezésű verseny Pest megyei döntőjén.

A már több éves hagyománnyal rendelkező vetélkedő megnyitóján jelen volt Dr. Németh Gyula r. ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének gazdasági helyettese, Török Csaba r. alezredes, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője, Hegedűs Ágota, Cegléd Város alpolgármestere, valamint Mentes Nándor, a Ceglédi Autóház ügyvezetője.

A megnyitó után a résztvevők KRESZ tesztlapot töltöttek ki, majd végiglátogatták a különböző gyakorlati- és elméleti állomásokat. A családoknak egy kerékpáros- és autós ügyességi pályán, kerékcserénél, elsősegélynyújtásban, illetve a közlekedési kvíz megválaszolásánál kellett számot adni tudásukról. Idén első alkalommal találkozhattak a résztvevők egy úgynevezett szövegalkotási feladattal, ahol 10 meghatározott szó felhasználásával kellett egy megközelítőleg fél oldalas mesét kitalálniuk és leírniuk. A kitalált történet témája a biztonságos közlekedés volt. A családok nagyon kreatívan oldották meg ezt a feladatot is, valamennyi írás jól sikerült.

A vetélkedővel párhuzamosan egy nyílt nap zajlott, ahol a versenyzők a Ceglédi Rendőrkapitányság, az Országos Mentőszolgálat ceglédi mentőállomása, valamint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége által kiállított eszközöket, járműveket tekinthették meg. Az előző évekhez hasonlóan a Magyar Vöröskereszt különböző szituációs gyakorlatokkal várta a résztvevőket.  

A verseny támogatóinak jóvoltából minden résztvevő ajándékkal térhetett haza, az első három helyezett pedig kupát és oklevelet kapott.


A harmadik helyen a budakeszi Bíró család, míg a második helyen a vasadi Matyó család végzett. Az első helyezett a ceglédi Nádházi család lett, akik a visegrádi Patak Park Hotelben tölthetnek el egy családi hétvégét és képviselhetik Pest megyét a "Közlekedik a család" országos döntőjén.

 

<< Vissza az előző oldalra