„Közlekedik a család” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyíregyházán rendezik meg a hétvégén a közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei döntőjét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében 2017. május 27-28-án 9-16 óra között Nyíregyházán, a Nyír Plaza bevásárlóközpont parkolójában rendezik meg az Országos Rendőr- főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” vetélkedősorozat megyei elődöntőjét.

 

A versenyre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A családok egy tesztlap kitöltése után vezetéstechnikai és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek, valamint elsősegélynyújtás terén mérhetik össze a felkészültségüket. A vetélkedősorozat célja, hogy az állampolgárok figyelmét minél szélesebb körben felhívjuk a körültekintő, megfontolt közlekedésre, és a család közösségnevelő erejére.

 

A közlekedésbiztonsági feladatokból álló megyei versenyek végén egy-egy család juthat az országos döntőbe. A nyereményjáték fődíja a Skoda márkakereskedés és az Autós Nagykoalíció támogatásával egy Skoda Rapid Spaceback típusú személygépkocsi. Az országos döntőt 2017. június 10-11-én Budapesten rendezik meg a szervezők. A vetélkedőre jelentkezhetnek elektronikus úton a www.kozlekedikacsalad.hu internetes portálon, vagy a területi verseny helyszínén személyesen. Pályázati feltételekről bővebb tájékoztatást a fenti honlapon olvashatnak.

 

Az érdeklődőket a verseny ideje alatt színes bemutatók, a kisgyerekeket ingyenes ugrálóvár, légfoci, csillámtetoválás és arcfestés várja.

<< Vissza az előző oldalra