Közlekedik a család Tolnában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szekszárdon rendezik meg a közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei döntőjét.

Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság a 2017-es évben is előtérbe helyezi a családok szabályos közlekedésének bemutatását. Ennek jegyében hirdetették meg a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot. A vetélkedő Tolna megyei döntőjét 2017. május 20-án rendezik meg 8 órai kezdettel Szekszárdon a Tesco áruház parkolójában, közlekedésbiztonsági nyílt nap keretében.

A jó hangulatú nyílt napon bárki részt vehet, a részvétel ingyenes. A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőre azok a családok jelentkezhetnek, akik legalább egy 6-17 év közötti gyermeket nevelnek és legalább az egyik szülő B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik. A család valamennyi tagja KRESZ tesztlapot tölt ki, majd a gyermekek kerékpáros ügyességi versenyen vesznek részt, az egyik szülő pedig gépkocsi vezetéstechnikai pályán mutathatja be tudását.  Végül a család kisebb játékos feladatokat oldhat meg. Az eredményhirdetés 13 órakor várható. A legeredményesebben szereplő család képviselheti Tolna megyét az országos döntőn, amely 2017. június 10. és 11. között kerül megrendezésre Budapesten. Az országos versenyen résztvevő családok értékes ajándéktárgyakkal térhetnek haza.

A megyei döntőre jelentkezni előzetesen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon lehet, de a szervezők a helyszínen is fogadják a családok nevezéseit.

<< Vissza az előző oldalra