„Közlekedik a család” vetélkedő Szolnokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tíz család vetélkedett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei elődöntőben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. június 4-én Szolnokon rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei elődöntőjét. A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos és balesetmentes közlekedés fontosságára.

 A verseny szervezői szellemi és vezetéstechnikai ismereteket igénylő feladatokkal várták a jelentkezőket. A családok először KRESZ tesztlapokat töltöttek ki, majd többek között kerékpáros ügyességi pályákon és az elsősegélynyújtás terén is összemérték tudásukat. Az érvényes vezetői engedéllyel rendelkező szülőknek gépjárművezető-oktató felügyelete mellett a közúti forgalomban is részt kellett venniük.

 A rendezvény végén valamennyi résztvevő család ajándékot vehetett át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságától.

A megmérettetés első helyezettje képviselheti a megyét a 2016. június 18-án és 19-én a budapesti országos döntőben.

 A verseny eredménye:

 I. helyezett: Vinis család (Karcag)

 II. helyezett: Baranyi család (Jászberény)

 III. helyezett:  Nagy család (Szolnok)

<< Vissza az előző oldalra