Közösen ellenőriztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három rendőrkapitányság illetékességi területén ellenőriztek a "Finn módszer" segítségével.

A Hajdúböszörményi, a Hajdúnánási és a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságok 2016. augusztus 17-én közösen az illetékességi területükön a „Finn módszer” alkalmazásával ellenőrzést hajtottak végre.

A ,,Finn módszer” lényege, hogy meghatározott útszakaszon több leállító és biztosító rendőr bevonásával egyidejűleg több sofőr ellenőrzése történik meg, rendkívül rövid idő alatt. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják és velük szemben eljárás veszi kezdetét. Ezzel az eljárással egy-egy ittasság ellenőrzés mindössze néhány másodpercet vesz igénybe és negatív eredmény után a gépkocsivezető késedelem nélkül folytathatja az útját. Természetesen amennyiben egy ilyen ellenőrzés során más bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja is felmerül, akkor a rendőrök azonnal intézkednek azzal kapcsolatban.

Az ellenőrzés során 645 ittasság ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök, összesen 30 fővel szemben volt szükség rendőri intézkedésre.

<< Vissza az előző oldalra