„KRESZ-FESZT” a gyerekeknek Salgótarjánban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Játékosan tanultak közlekedni.

„Az iskola rendőre” program keretében az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2013. szeptember 26-án első alkalommal szervezte meg a KRESZ-FESZT elnevezésű prevenciós rendezvényét.  A program szélesebb körű népszerűsítése érdekében a budapesti eseménnyel egy időben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya  is programot szervezett  a gyerekek részére Salgótarjánban. A tanévkezdeti kampány záró eseményét a rendőrök a SKÁID Kodály Zoltán Tagiskolában tartották, melyen  több mint 400 gyermek vett részt. Az alsó és felső tagozatos általános iskolások  kerékpáros ügyességi feladatokkal, KRESZ villámkérdések megválaszolásával mérhették fel közlekedési tudásukat. Lehetőség nyílt egy kockajáték segítségével minél több közúti jelzőtábla jelentésének megismerésére. A tudáspróbákon túl a gyerekek a rendőrök járműveit, így a szolgálati motort is megtekinthették, melyre fel is ülhettek, és kipróbálhatták a motorkerékpár szimulátorokat és a „részegszemüveget” is.

A gyerekek a szervezők nyújtotta lehetőségeket teljes mértékig kihasználták. Sok közúti közlekedési szabályt elsajátítva, jó hangulatban telt el a rendőrökkel töltött nap.

<< Vissza az előző oldalra