KRESZ-FESZT harmadszor

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetmentes közlekedésre tanították a rendőrök a gyerekeket Tatabányán.

Harmadik alkalommal került megrendezésre Tatabányán a KRESZ-FESZT elnevezésű baleset-megelőzési rendezvény 2015. szeptember 25-én. A programmal ezúttal „házhoz ment” a rendőrség, annak a tatabányai Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskola adott otthont. A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az előző évektől eltérően most egy olyan oktatási intézményben tartotta meg hagyományos rendezvényét, amelynek tanulói ritkán nyílik tudnak részt venni hasonlókban.

 

A rendőrök játékos feladatokon keresztül ismertették meg az óvodásokkal és az iskolásokkal a közlekedés alapvető szabályait. Volt, akiknek közlekedési jelzőtáblát kellett kirakniuk kockából, míg másoknak a kerékpár kötelező tartozékait kellett megnevezni. A rendezvényen a főkapitányság bűnmegelőzési előadói arra tanították a gyerekeket, hogyan kerülhetik el, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak, a jelenlévő bűnügyi technikustól pedig megtanulhatták az ujjlenyomatvétel technikáját. A KRESZ-FESZT-en részt vett gyerekek mindegyike ajándékkal tért haza. Az egyenruhások láthatósági karpántot és mellényt adtak az ovisoknak és kisiskolásoknak, ezzel is elősegítve balesetmentes közlekedésüket.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendszeresen keresnek fel iskolákat, óvodákat bűn- és baleset-megelőzési programjaikkal. Legutóbb, 2015. szeptember 23-án és 24-én a Komárom-Esztergom Megyei Balesetegelőzési Bizottság titkára a tatabányai Sárberki Általános Iskolában állította fel kerékpáros ügyességi pályáját, lehetőséget adva a tanulóknak a biztonságos közlekedés szabályainak elmélyítésére.

<< Vissza az előző oldalra