„KRESZ-FESZT” Veszprém megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhelyen kívül további öt városban vehetett részt több száz gyermek a KRESZ-FESZT programjain Veszprém megyében.

Harmadik alkalommal tartották meg 2015. szeptember 25-én a „KRESZ-FESZT” elnevezésű országos rendezvénysorozatot, amely a tanévkezdeti kampány záróeseménye és egyben a „közlekedésbiztonsági tanév” kezdete volt. Az ORFK-OBB döntése alapján, Az iskola rendőre programon belül a szakemberek a gyerekeket országosan minden megyeszékhelyen egy időben, különböző közlekedésbiztonsági programokkal várták.

Veszprémben, Ajkán, Balatonalmádiban, Tapolcán, Pápán és Várpalotán kerékpáros ügyességi versennyel, mobil KRESZ-pályás foglalkozással, bűn- és baleset-megelőzési teszttel, foglalkoztató játékokkal, színezőkkel és rendőrségi technikai bemutatóval várták a gyerekeket. A foglalkozások résztvevői különböző hasznos közlekedésbiztonsági eszközöket is kaptak.

A szervezők a rossz idő ellenére megtalálták a megfelelő helyszínt, hogy a gyermekek csak a programokkal foglalkozhassanak és elsajátíthassák a biztonságos közlekedésre vonatkozó alapvető ismereteket. Veszprémben például a Kossuth Lajos Általános Iskolában közel 100 gyermek vett részt a programon, Ajkán a szakadó eső miatt a Borsos Miklós Általános Iskola tornatermében várták a szervezők a közel 170 gyermeket. Várpalotán a Várkerti Általános Iskola Vásárhelyi András Tagiskolában mintegy 300 gyerek már az elkészült plakátokkal várta a rendőröket. Az iskola valamennyi osztálya és tanulója részt vett az előkészületekben. A diákok közlekedési jelzőtáblákat rajzoltak, melyekből mozaikszerűen rakták ki a KRESZ-FESZT szó betűit. Az előkészület során a gyerekek a jelzőtáblák jelentésével, az alapvető közlekedési szabályokkal ismerkedtek, ezzel is frissítve, bővítve a közlekedési ismereteket. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság illetékességi területén a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskolában, Pápán a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában, Tapolcán pedig - közösen a társszervekkel - a laktanya területén várták a rendőrök a kisiskolásokat. 

 

<< Vissza az előző oldalra