Lámpát, mellényt osztottak a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2014. március 6-án baleset-megelőzési célzattal kerékpárosok részére lámpákat, illetve láthatósági mellényeket osztottak Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság elemezte és értékelte a megyében 2013. évben bekövetkezett személyi sérüléssel járó balesetek számának, összetételének alakulását.

A balesetet okozók vizsgálatakor megállapítható, hogy a legtöbb balesetet – 2013. évben – a személygépkocsi-vezetők okozták, ugyanakkor a közúti közlekedésben való részvételi arányukhoz képest magas a kerékpárosok által okozott személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évben továbbra is kiemelt feladatként kezeli a kerékpáros közlekedők részvételével bekövetkező közúti közlekedési balesetek megelőzését.

A biciklisek láthatóságának javítása céljából – a „Látni és Látszani” biztonsági alapelvre figyelemmel – a rendőr-főkapitányság munkatársai 2014. március 6-án 17 órától, Debrecenben a Kishegyesi úton kerékpáros lámpákat, illetve láthatósági mellényeket osztottak a közlekedők részére.

 

<< Vissza az előző oldalra