Láthatóság az első helyen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somoskőújfalui Gesztenyekert Óvoda kis óvodásai részére tartottak játékos foglalkozást a rendőrök a napokban a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

Bárnai Kinga rendőr őrnagy, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési előadója és Vojtkovszky Attila senior rendőr főtörzszászlós, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársa a gyerekeknek a láthatóság témaköréről és a kerékpáros közlekedés szabályairól tartott szemléltető előadást.

A rendőrök megmutatták és a szabályszerű használatát is megismertették azoknak az eszközöknek, amelyeket az óvodások is használhatnak közlekedésük során azért, hogy jól láthatóvá tegyék magukat. Ezeket az eszközöket a gyerekek a foglalkozások végén ajándékba meg is kapták a rendőröktől. Az előadást követően a szakemberek a helyszínen felépített KRESZ pályán gyakorolták a gyerekekkel a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen való szabályos és biztonságos áthaladást, a közlekedési jelzőlámpa jelzéseinek jelentését. A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban az előadók a kerékpár kötelező felszereléseit is bemutatták a gyerekek részére és elmagyarázták azok meglétének fontosságát.

A rendőrség fontosnak tartja a gyermekek közlekedésre nevelését egészen kicsi kortól, hiszen az ilyen foglalkozások az évek folyamán egymásra épülve később egy tudatosabb közlekedési kultúra megteremtését feltételezi majd a résztvevőknél.

A gyermekek az előadás végén egy szolgálati járművet is megtekinthettek.

 

<< Vissza az előző oldalra