Láthatósági memoriter

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minden diák jól látta, hogy a rendőrök a „Látni és Látszani” kampányt is népszerűsítették egy miskolci általános iskolában.

A Könyves Kálmán Általános Iskolában 2022. október 15-én tartott pályaorientációs napon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nemcsak a rendőri életpályamodellt mutatták be, hanem felhívták arra is a figyelmet, hogy az ősz, és téli hónapokra mire ügyeljenek közlekedésük során, ha az iskolába mennek, illetve onnan utaznak haza. A tanulóknak ajándékba adott láthatóságot szimbolizáló fényvisszaverő csuklópánt voltaképpen egy memoriter a rendőrség intelmeinek rögzítésére.

suli

 

Memoriter:

Az őszi, téli időszakban a balesetek egyik legfontosabb megelőzési tényezője a láthatóság és az észlelhetőség fokozása. A gyalogosoknak és a kerékpárosoknak – ennek érdekében – élénk színű ruházat és fényvisszaverő mellény viselése ajánlott. Utóbbi gyalogosoknál lakott területen kívül, míg kerékpárosok tekintetében éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező.

<< Vissza az előző oldalra