Látni és látszani az utakon Győrben is - videóval frissítve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Látni és látszani” program keretén belül a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós kampánnyal egybekötött ellenőrzés sorozatot indított.

Az elmúlt időszakban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén több személyi sérüléses és halálos baleset is történt. A további balesetek megelőzése céljából a megyei rendőr-főkapitányság 2015. november 24-én 10.00 órai kezdettel - a 85-ös számú főúton - prevenciós kampánnyal egybekötött ellenőrzés sorozatot kezdett.

Az ellenőrzés fő célja az ittas járművezetők kiszűrése, a gyorshajtások megelőzése, valamint a biztonsági öv használatának kontrollálása volt.

Azoknak a személy- és tehergépjármű vezetőknek, akiket közlekedési ellenőrzés céljából megállítottak a rendőrök - a Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság - olyan eszközöket, tárgyakat adott át, amelyek segítik az utakon haladók balesetmentes közlekedését. Ezek közé tartozott az un. elalvást gátló készülék, amely a sofőröket hangjelzéssel figyelmezteti a fáradtság első jeleire. 

 

A kampányban arra is felhívták a vezetők figyelmét, hogy az őszi időjárás beköszöntével az utakon fokozottan lehet számítani a vadállomány megjelenésére. A vad által okozott balesetek megelőzésére vadriasztó készüléket kaptak a megállított autósok, melynek helyes felszerelését is megmutatták a rendőrök az ellenőrzéskor.

 

<< Vissza az előző oldalra