„Látszani igenis fontos”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr környéki főutakon folytatódott a kerékpárosok ellenőrzése.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság beosztottjai 2015. március 20-án ismét a kerékpárosokat ellenőrizték, ezúttal a Győr környéki főutakon.

 

A rendőrök a reggeli óráktól, Győr bevezető útjain tartottak preventív jellegű ellenőrzést. Az akció célja ezúttal is a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása, a balesetek megelőzése és a jogkövető közlekedésre való nevelés volt. A kontroll elsősorban a kétkerekű járművel közlekedők kötelező tartozékaira irányult. Amennyiben hiányosságot tapasztaltak, büntetés helyett fényvisszaverő küllőprizmát, lámpát, illetve láthatósági eszközöket ajándékoztak a kerekezőknek.

 

Napjainkban Európában és Magyarországon is a kerékpáros és gyalogos közlekedés került a figyelem középpontjába. Ennek oka, hogy a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevőjeként a kerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek a legtöbb esetben személyi sérüléssel járnak, gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetellel végződnek. Az ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó közlekedési szabályokkal. A kerékpár világítására vonatkozó szabályokat nem, vagy részben tartják be, ezáltal az észlelhetőségük jelentősen megnehezül.

Éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között életet menthet, ha a kerékpárt hajtó az előírt világítóberendezéseket használja és további láthatósági eszközökkel – láthatósági mellény – hívja fel magára a többi közlekedő figyelmét.

Biztonságos, balesetmentes közlekedést kíván a Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság!

<< Vissza az előző oldalra