Légy látható!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több százan indultak esti kerékpározásra Békés megyében a „Megvilágosodás Napja” elnevezésű rendezvényen. A vásárlási kedvezményt is biztosító akcióban 1520 biciklis vett részt.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2013. október 4-én kilencedik alkalommal szervezte meg a „Megvilágosodás Napját”. A 2001-ben útjára indított kezdeményezés célja, hogy a kerékpárosok figyelmét ráirányítsák a világítás és az egyéb láthatóságot segítő eszközök, prizmák, mellények használatának fontosságára. Az őszi időszakban egyre rövidülnek a nappalok, így a korán útnak indulók és késő délután hazatérők egyre gyakrabban kerékpároznak szürkületben, illetve esti, éjszakai sötétségben. Éppen ezért ezekben a hónapokban különösen fontos követelmény a láthatóság. Az egész napos program során 22 településen 36 kerékpárüzlet és szerviz várta a bicikliseket. Aki egyet kifizetett, annak rögtön kettő lett, hiszen az első világítás mellé ajándékba kapott egy hátsó lámpát. Ezen kívül a vásárlók kerékpárján a hiányzó küllőprizmákat is pótolták a szakemberek. A megyében összesen 872 kerékpáros élt ezzel a lehetőséggel. Az esti órákban pedig 9 városban lámpafényes kerékpározásra gyülekeztek a biciklisek. Több százan, egészen pontosan 648-an pattantak nyeregbe azért, hogy példát mutassanak. A családok, baráti társaságok mellett közéleti személyiségek, polgárőrök, rendőrök és rendőri vezetők is kerékpárra ültek. A résztvevők tombolaszelvényeket kaptak, így a kijelölt táv megtételét követően az akciót mind a 9 városban jó hangulatú sorsolás zárta.

 

<< Vissza az előző oldalra