Legyen látható!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A téli hónapokban rövidebbek a nappalok, ráadásul köd is gyakran nehezíti a közlekedők dolgát. Ezért a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak nagy gondot kell fordítaniuk arra, hogy láthatóvá tegyék magukat. Erre hívták fel a figyelmet a rendőrök.

Sötétben, szürkületben, ködös időben a gyalogosok szinte beleolvadnak a környezetükbe. Ezért lakott területen kívüli úton, illetve annak leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező fényvisszaverő mellényt viselnie – áll azon a szórólapon, melyet „LÁTHATÓSÁG=BIZTONSÁG” címmel adott ki az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság. A kiadványt a rendőrség Békés megyében is terjeszti, 2013. december 16-án a megyei baleset-megelőzési bizottság és a Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Biztosság rendőrei a békéscsabai Szent István téren közel száz kerékpárost és gyalogost szólítottak meg. A fontos üzeneteket tartalmazó szórólaphoz egy láthatósági mellény alakú fényvisszaverő kulcstartó is tartozik, mely minden nap emlékezteti használóját az életmentő szabályra. A kerékpárosok egyik legnagyobb ellensége ugyanis a láthatatlanság, amikor a többi közlekedő nem látja, nem észleli őket – fogalmaztak a kiadvány szerkesztői. Kiemelik: a fényvisszaverő mellény vagy ruházat használata lakott területen kívül, sötétedés után, illetve rossz látási viszonyok között kötelező. Nem elegendő tehát, ha a jármű látható, legyen a kerékpáros is az. Ezt célozta a békéscsabai akció, melyet a téli időszakban még több baleset-megelőzési témájú program is követ Békés megyében.

<< Vissza az előző oldalra