Ma reggel volt az első csengetés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az iskolák környékén közösen figyeltek a közlekedésbiztonságra Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a gyermekek védelmét, a helyes közlekedésre nevelő munkát évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti. Ennek jegyében a 2008-ban megkezdett, „Az iskola rendőre” programot a 2015/2016-os tanévben is folytatja a főkapitányság, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése és megszüntetése.

Szeptember hónapban – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – ismét kiemelt jelenlétet biztosít a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére.

A gyermekek a nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári ”felszabadult” állapot, de a társakkal való találkozás öröme is csökkenti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket.

A gyermekekre leselkedő veszély másik oka, hogy a nyári szabadságokat követően a felnőttek is tömegesen jelennek meg az utakon. A forgalomban részt vevő gépjárművek száma ugrásszerűen megnövekszik, zsúfolttá válnak a belterületi utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik.

A rendőrség körültekintést és toleranciát kér az iskolába érkezőktől a balesetmentes tanévkezdés érdekében. Kérjük, hogy a járművel közlekedők kiemelt figyelmet fordítsanak az oktatási intézmények környezetében található gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére! A megnövekvő forgalom miatt meghosszabbodó utazási időre, az iskolák környékén parkolási nehézségekre, valamint kerékpáron közlekedőkre kell számítani! A tömegközlekedéssel utazók a fel- és leszállás során fokozattan figyeljenek, valamint a leszállást követően mindig keressék meg a biztonságos átkelés lehetőségét!

A megyei program első eseményét 2015. szeptember 1-jén reggel Szombathelyen, a Paragvári Utcai Általános Iskola környékén rendezték a polgárőrséggel és a Szombathelyi Közterület-felügyelet munkatársaival közösen, ahol Németh Andrea r. őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának főnyomozója és Kovács József r. alezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője nyilatkozott a programról.

<< Vissza az előző oldalra