Megújult a 40 éves közlekedési játszópark

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyula Város Egyesített Óvodájának Béke sugárúti tagintézménye évtizedek óta kiemelten kezeli a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését. Az intézmény törekvéseit a rendőrség is támogatja, segíti.

Gyulán, a Béke sugárúti óvodában 1974 óta működik közlekedési játszópark. Az intézmény nevelési programjának egyik kiemelt eleme a szabályos közlekedésre nevelés. A Gyulai Rendőrkapitányság segíti az óvodapedagógusok munkáját, a baleset-megelőzési előadók a gyermekek életkorának megfelelő foglalkozásokon igyekeznek átadni a balesetek megelőzése érdekében fontos ismereteket. A közlekedési játszópark fennállásának 40. évfordulóján megújult és az óvodások 2014. szeptember 24-én ünnepélyes keretek között vehették birtokba a korszerűsített létesítményt. A rendezvényen dr. Hatala József miniszteri biztos méltatta az óvoda volt, illetve jelenlegi vezetőinek, dolgozóinak áldozatos munkáját és a személyes példamutatás fontosságáról beszélt. Az ünnepségen részt vett Hudák Pál r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese is, aki az elmúlt évek közlekedésbiztonsági helyzetéről szólt. Elhangzott, hogy Békés megyében a gyermekbalesetek számának csökkenéséhez minden bizonnyal hozzájárul az oktatási intézményekben, így a gyulai Béke sugárúti óvodában folyó közlekedésre nevelési tevékenység is. A megyei rendőrfőkapitány-helyettes jelképesen átadta azokat a kerékpárokat és védőfelszereléseket, melyekkel az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ajándékozta meg az intézményt. Az ünnepségen dr. Hatala József miniszteri biztos és dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere leleplezte a közlekedési park fennállásának 40. évfordulója tiszteletére készíttetett emléktáblát. Emellett elismerésben részesült Kálmán János nyugállományú rendőr őrnagy, aki 40 évvel ezelőtt közreműködött a játszópark kialakításában és szakmai tanácsaival segítette az óvodában a szabályos közlekedésre nevelés rendszerének kialakítását. 

 

(A képen balról jobbra: dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Kolysza Zoltán r. alezredes, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője, Kónya István, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke.)

 

 

<< Vissza az előző oldalra