Megyei döntő óvodások részére

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. március 19-én délelőtt rendezte meg az "Úton-útfélen" című közlekedés-biztonsági bábverseny megyei döntőjét.

A Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság első alkalommal szervezte meg a játékos vetélkedőt, amelyre megyeszerte számos óvodáscsoport jelentkezett. A program célja a gyermekbalesetek megelőzése. Ezen balesetek általában a gyermekek figyelmetlensége, illetve a közlekedési szabályok ismeretének hiánya miatt következnek be. A rendezvényre való felkészülés alatt az óvodások játékos formában ismerkedhetnek meg és sajátíthatják el a közlekedési szabályokat. 

A megyei döntőbe azok a gyerekek juthattak be, akik produkciójukkal megnyerték a helyi (városi) fordulók selejtezőit. A délelőtt folyamán összesen 6 csapat mutatta be műsorszámát, akik közül a lovászpatonai Kastélykert Óvoda bizonyult a legjobbnak. Nyereményük egy 40.000.- forint értékű vásárlási utalvány, valamint részt vehetnek a 2015. november 12-én megrendezésre kerülő országos versenyen.

<< Vissza az előző oldalra