Megyei döntők Szolnokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon rendezték meg a Kerékpáros Iskola Kupa, valamint a Ki a mester két keréken? elnevezésű kerékpáros közlekedésbiztonsági vetélkedők megyei fordulóját.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2022. május 6-án a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban bringázhattak azok az általános iskolások, akik a Ki mester két keréken? és a Kerékpáros Iskola Kupa megyei fordulójába bejutottak. A gyerekek KRESZ teszt kitöltésével adhattak számot elméleti tudásukról, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Biztosság tagjai által felállított ügyességi pályán megmutathatták rátermettségüket. Az eredményhirdetésre várva a diákok a két kereket szárnyakra cserélhették, hiszen egy színvonalas múzeumi tárlatvezetésen vehettek részt. A versenyzőknek Kosztyó Gábor rendőr alezredes a díjátadás előtt megköszönte a részvételt, és felhívta a gyerekek figyelmét, hogy a KRESZ szabályok ismerete olyan megszerzett tudás, amit folyamatosan frissíteni, bővíteni szükséges. Hangsúlyozta, hogy a szabályokat nem elég ismerni, azokat be is kell tartani.

Ki a mester két keréken? vetélkedő megyei fordulójából az országos döntőbe jutott Tóth Jennifer és Juhász Márton. A Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőse Kisnémet Erika és Bojtos Levente lett.   

 

<< Vissza az előző oldalra