Melegben is közlekedjünk körültekintően!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közlekedési tanácsok a nyári időszakra.

A meleg megviseli szervezetünket, érzékeink jóval tompábbak. Figyelmetlenebbek, türelmetlenebbek vagyunk és ez a gépjárművezetésre is kihat.

Nagy melegben nagyobb a szervezet folyadék és só vesztesége, ami kimerülést okozhat. Ez erős szomjúságérzettel, gyengeséggel, nyugtalansággal , szédüléssel, fejfájással járhat. Ennek elkerülése érdekében figyelni kell a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztására és a gépkocsiban is tartsunk folyadékot, lehetőség szerint vizet. Kerüljük a magas cukor tartalmú italokat.

Ha az autó légkondicionált, figyelni kell arra, hogy a külső és a belső hőmérséklet között ne legyen túl nagy a különbség. Ha az autó nem légkondicionált, a huzatmentes szellőztetésről gondoskodni kell. Fontos, hogy zárt autóba kisgyermeket és kutyát ne hagyjunk!

Ha hosszú úton a vezető úgy érzi, hogy figyelme eltompult, álljon félre egy parkolóba néhány percre, igyon folyadékot, nedves törölközővel törölje át az arcát, nyakát.

Fontos, hogy gépjármű vezetése közben, ha a jármű mozgásban van, ne igyunk folyadékot, mert balesetveszélyes!

Mindig az út és a látási viszonyoknak megfelelő sebességet válasszanak! A biztonságos közlekedés előfeltétele a sebesség helyes megválasztása. A jól ismert útszakaszokon is adódhatnak váratlan helyzetek, amelyeket optimális sebességgel haladva ki lehet védeni.

 

Közlekedjenek figyelmesen a fővárosban!

Budapest zsúfolt, szűk utcáin nemcsak az autósokra, hanem a gyalogosokra és a kerékpárosokra is figyelni kell. 

A kerékpárosok gondoskodjanak a megfelelő folyadékbevitelről, mert a szervezetüket fokozottan igénybe veszi a hőség. Lehetőség szerint erős napsütésben ne kerékpározzanak.   

A nagy meleg a gyalogosok szervezetét is megviseli. A járművezetők figyeljenek rájuk!

A kijelölt gyalogos átkelőhelyeken a gyalogosoknak áthaladási elsőbbségük van. A gépjárművezetőknek fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel kell megközelíteni ezeket a helyeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében tartsák be a közúti közlekedés szabályait, figyeljenek a közlekedés más résztvevőire és alkalmazkodjanak a megváltozott időjárási körülményekhez!

<< Vissza az előző oldalra