„MÉRTÉKKEL” - pályázati felhívás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Pécsi Sörfőzde Zrt. közlekedésbiztonsági óriásplakát-pályázatot hirdet.

Az alkotóktól olyan figyelemfelhívó óriásplakát-terveket várunk, amelyek alkalmasak a gépjárművel közlekedők közlekedési magatartásának befolyásolására. A „MÉRTÉKKEL” cím a megengedett sebességhatárok betartására, az abszolút és relatív gyorshajtás megelőzésére vonatkozik. A beküldött pályamű mondanivalója első ránézésre jusson el a közlekedőkhöz, azok figyelmét azonban ne vonja el a vezetésről, ezzel járuljon hozzá a közúti közlekedési balesetek számának csökkentéséhez. Tudatosítsa, hogy az úti cél elérésének legbiztonságosabb módja, ha a közlekedő betartja a közlekedési szabályokat.

 

A pályázat tartalmi és formai követelményei:

 

  • Pályázni kizárólag saját készítésű művekkel lehet, melyek szerzői jogával a pályázó rendelkezik.
  • Egy pályázó több pályaművel is nevezhet.
  • Pályázni kizárólag óriásplakát-tervvel lehet, amit a következő formai elvárásoknak megfelelően kell eljuttatni a pályázat kiírójához.
    • Szabadkézi pályaművek:
      • A3 papírlapra készült pályamű esetén pontosan 400 * 190 mm-es méretre vágott felület
      • A4 papírlapra készült pályamű esetén pontosan 275 * 130 mm-es méretre vágott rajz
    •  Számítógépes pályaművek:
      • A méretek megegyeznek a kézi méretezéssel
      • Vektoros állományoknál nincs felbontás követelmény, bittérképes állományoknál a 400 * 190 mm-es méret esetén minimum 360 dpi, a 275 x 130 mm-es méret esetén min. 550 dpi felbontású legyen az alkotás. A formátum legyen TIF kiterjesztésű.
      • A művet CD/DVD lemezre mentve kell benyújtani, valamint egy 1:1 arányú nyomatot kell mellékelni.
  • A pályamű mondanivalója és képi megjelenítése nem sérthet közerkölcsöt, valamint személyiségi, kegyeleti és szerzői jogokat.
  • A szerző - a pályázaton történő részvétellel – hozzájárul ahhoz, hogy munkáját a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Pécsi Sörfőzde Zrt. a közutak mellett baleset-megelőzési céllal kihelyezze és az írott és elektronikus sajtóban is (pl. Facebook, ORFK-OBB és a Rendőrség honlapja) térítésmentesen felhasználja propaganda és oktatási célból, továbbá hozzájárul, hogy alkotását kisebb méretben (szórólap és plakát formában) különböző kiállításokon és balesetmegelőzési rendezvényeken díjmentesen bemutathassa. 
  • A pályamunkákat eredetben vagy elektronikus formában, zárt csomagolásban, jeligével ellátva, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága nevére, 7623 Pécs, Athinay S. u. 7-9. címére kell eljuttatni személyesen, vagy postai úton. A pályamunka mellé lezárt, jeligével ellátott borítékban mellékelni kell a pályázó nevét, születési helyét, dátumát, lakcímét és elérhetőségi adatait (telefon és e-mail cím).

 

Nyeremények:

 

1. díj: Pécsi Sörfőzde Zrt. ajándékcsomagja

2. díj: Baleset-megelőzési ajándékcsomag

3. díj: Baleset-megelőzési ajándékcsomag

 

A nyereményeket a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Pécsi Sörfőzde Zrt. biztosítja, a versenydíjak adó- és járulékvonzatai a felajánlókat terhelik.

 

A pályamunkák beküldési határideje: 2015. március 31.

 

Értékelés:

 

A beküldött pályaműveket 3 főből álló zsűri értékeli, az eredményhirdetésről a nyertesek részére a későbbiekben küldünk tájékoztatást. A pályázattal kapcsolatban bővebb tájékoztatás Bertáné Wingert Erzsébet r. őrnagytól, a BMMRFK Baleset-megelőzési Bizottságának titkárától kérhető a 72/504-400/70-45-ös telefonszámon, vagy a bertanewe@baranya.police.hu  email címen.

<< Vissza az előző oldalra