Mezőgazdasági gépek a Nógrád megyei utakon is!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük fogadják meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

A tavaszi, nyári és őszi munkák idején egyre több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban. A nyári betakarítási időszakban ezen járművek vezetői munkájukat a mezőgazdasági területen végzik, de útjuk során a közutakat is igénybe veszik. Elsősorban a vidéki, különösen a kisebb falvak közötti alsóbbrendű utakon gyakori előfordulásuk.

A balesetmentes közlekedés érdekében a munkagéppel közlekedőknek az alábbi szabályok betartására kell odafigyelniük:

  • A járműszerelvények vezetői a telephelyről elindulás előtt kötelesek a kormányberendezést, fékberendezést, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni, és ennek az ellenőrzésnek teljeskörűen ki kell terjednie a pótkocsira, illetve a további vontatmányokra is!
  • Fontos, hogy a mezőgazdasági munkagép érvényes hatósági jelzéssel, engedéllyel, kötelező felelősségbiztosítással rendelkezzen, továbbá a világító-, a fék-, és jelzőberendezései megfelelően működjenek!
  • Akkor hajthatnak fel a közútra, ha azt közúti jelzőtábla nem tiltja, vagy ha a jelzőtábla tiltja ugyan, de a mezőgazdasági munkaterület másként nem közelíthető meg! A járműnek, járműszerelvénynek a közút területének legkisebb igénybevételével kell közlekednie! (A túlméretes jármű esetén, az adott út kezelőjének útvonalengedélye szükséges.)
  • Elindulás előtt érdemes tájékozódni az útvonalra vonatkozó forgalmi rendről és az aktuális forgalomkorlátozásokról.
  • Földútról szilárd útra történő felhajtás előtt a járműre tapadt sarat el kell távolítani, hogy az ne szennyezze be az úthálózatot! Aki a közút jelzéseit eltakaró szennyeződést visz fel az útra, az köteles annak biztonságos eltávolításáról gondoskodni!
  • A rakományt úgy kell elhelyezni a járműveken, hogy az a vezetőt ne zavarja a szabad kilátásban, valamint a forgalomban résztvevő többi közlekedőt ne veszélyeztesse!
  • Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására, és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is!

Fontos, hogy a közúton közlekedő többi sofőr ezeket a járműveket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, felkészülve az átlagtól eltérő közlekedési manőverre! A mellettük való elhaladás, előzés is jóval veszélyesebb, nagyobb odafigyelést és türelmet igényel még jó látási körülmények között is.

… hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra