Motoros, autós megállj! – balesetek áldozataira emlékeztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megye útjain balesetben elhunyt áldozatokra emlékeztek augusztus 16-án a Kölesd melletti Bartal-szobornál.

A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (TMBB) által immár tizedik éve megrendezett esemény apropója egy 1936. augusztus 16-án történt tragikus baleset, amelynek során egy 23 éves fiatalember, ifj. Bartal György motorjával lovaskocsinak ütközött és elhunyt. A baleset helyszínén 1937-ben emlékművet állítottak, amelyen a következő szöveg is olvasható: Motoros, autós megállj! Tedd le a kegyelet virágait!

Az idei koszorúzáson Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az ORFK–Országos Baleset-megelőzési Bizottság ügyvezető elnöke elmondta: tavaly Tolna megyében minden korábbinál kevesebben, összesen tízen haltak meg az utakon, az ország egész területén pedig 605-en. Ennyi áldozat is nagyon sok, ugyanakkor tény, hogy 1990-ben az országos szám még meghaladta a 2400-at. A célkitűzés pedig az, hogy a nem túl távoli jövőben már senki ne haljon meg az utakon.

Óberling József  külön kitért a motorosokra, akik közül idén 29-en vesztették életüket közlekedési balesetben. Húszan közülük vétlenül, mert valaki más nem tartotta be a szabályokat. Az elnök ennek kapcsán hangsúlyozta: csak úgy lehet elkerülni a baleseteket, ha a közlekedők vigyáznak egymásra az utakon.

A koszorúzás után a TMBB ülést tartott a kölesdi művelődési házban, ahol az aktuális baleseti helyzetről zajlott eszmecsere.

 

Képaláírás: Óberling József (balról) és dr. Kovács Zoltán r. ezredes, a TMBB elnöke koszorúz

<< Vissza az előző oldalra