Motoros vezetéstechnikai tréning Zalában (fotókkal)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A túrán 60 motoros vett részt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a Zalai 76 Motoros Egyesület és a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesületek Szövetsége 2014. április 12-én ötödik alkalommal szervezte meg a hagyományos vezetéstechnikai tréningjét és motoros tájékozódási túráját.

A rendezvényt reggel 9 órakor az egervári Várkastély parkolójában Anti András rendőr alezredes a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője nyitotta meg.

A megmérettetésen indulóknak volt KRESZ teszt és az egervári Széchenyi úti betonos pályán motoros vezetéstechnikai oktatás. Egy zalaegerszegi áruház parkolójában kerékpáros rutinpályát kellett teljesíteniük és a részegséget szimuláló szemüveget is kipróbálhatták. A résztvevők egy közel 100 kilométeres kijelölt távot tettek meg, azonban a túra teljesítése során alapkövetelmény volt, hogy minden KRESZ szabályt és sebességkorlátozást be kellett tartaniuk, ezt a szervezők ellenőrizték is. A motorosoknak a túrán különböző települések kijelölt helyszínein kellett feladatokat teljesíteni, amelyik csapat ezt nem tette meg vagy hiányosan oldotta meg, pontlevonást kapott.

<< Vissza az előző oldalra