Munkagépek az utakon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az őszi betakarítás végeztével folyamatosak a földmunkálatok, így az utakon továbbra is számítani kell a lassú járművekre.

A települések be- és kivezető útjain, a szántóföldekről becsatlakozó földutakon az őszi földmunkálatok miatt még mindig jelentős számban közlekednek az utakon a mezőgazdasági munkagépek. Ezen járművek nagy méretéből és alacsony sebességéből adódóan számítani lehet a forgalom feltorlódására, ami a lassú jármű mögött haladókat előzésre késztetheti, ezáltal megnövekszik a balesetveszélyes szituációk kialakulásának lehetősége is. Szintén veszélyhelyzetet idézhet elő, ha a munkagépek- és a hozzákapcsolt vontatmány kerekei sarat hordanak fel az úttestre, melynek hirtelen kikerülése, vagy a ráhajtás a jármű megcsúszását okozhatja.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közúti forgalomban résztvevőket, hogy az őszi földmunkálatok idején is türelmesen és figyelmesen közlekedjenek! A mezőgazdasági járműveket fokozott óvatossággal közelítsék meg, az előzést körültekintően végezzék, és tartsanak nagyobb oldaltávolságot!

 

<< Vissza az előző oldalra