Ne csak a Mikulást vegyük észre!
Immár hagyományosan Miklós napján tartottak figyelemfelhívó, közlekedésbiztonsági akciót Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain – több településen is – 2017. december 6-án a rendőrök elsősorban a látni és látszani elv érvényesülése jegyében tartottak ellenőrzést. A kontroll elsősorban a járművek előírás szerinti felszereltségére, kivilágítására illetve a passzív biztonsági eszközök használatára terjedt ki. Célcsoportjai elsősorban a kerékpárosok és a gépjárművezető voltak. A rendőrök munkáját – hasonlóan a korábbi évekhez – maga a Mikulás is segítette. Különféle ajándékkal kedveskedtek azoknak a közlekedőknek, akiknél mindent rendeben találtak a rendőrök.
Idén Szolnokon a leköszönő diákpolgármester húzta magára a jelmezt és jelenlegi diákpolgármester társával közösen álltak a baleset-megelőzési kampány mögé, hogy felhívják a figyelmet a látni és látszani elv életmentő szerepére, a szabályok betartásának fontosságára, a balesetek megelőzésének lehetőségeire.