Nem ért haza mindenki épségben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baranyában az elmúlt héten halálos baleset is történt, és abban nagy szerepet játszott a láthatósági eszközök hiánya is.

Az elmúlt héten összesen 52 baleset történt megyénkben, amelyek közül 36 anyagi kárral, 12 könnyű, 3 súlyos sérüléssel végződött, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. A sérüléses balesetek során 20-an könnyű, míg 4-en súlyos sérülést szenvedtek, egy ember pedig a helyszínen életét vesztette. Az ittasság gyanúja egy balesetnél sem merült fel.

Az okozók zöme személygépjárművel közlekedett, de tehergépkocsi vezetője, motorkerékpáros, kerékpáros és gyalogos is okozott balesetet.

A legjellemzőbb baleseti ok a szabálytalan kanyarodás volt, valamint a gyorshajtás, a követési távolság be nem tartása, az elsőbbség meg nem adása és a gyalogosok figyelmetlenségéből adódóan is történt baleset.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2019. október 25-én 21 óra körül Pécsett, a Nyugati Ipari út Pécs Pláza mögötti szakaszán egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. A 39 éves helyi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyalogos láthatósági mellény nélkül közlekedett a sötétben, a lakott területen kívüli útszakaszon, amikor elütötte egy arra közlekedő autó.

A gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ezért biztonságuk érdekében ősszel és a téli időszakban nem lehet elégszer hangsúlyozni a „Látni és Látszani” elv életmentő szerepét! Kérjük, használják a láthatóságot elősegítő eszközöket! Ruházatuk, vagy táskájuk legyen fényvisszaverő csíkkal ellátva! Fontos, hogy a közlekedők időben észlelhessék egymást!

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő – eszközök használata életmentő lehet lakott területen kívül-belül, sötétben, és jó látási viszonyok között egyaránt, így a mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett vagy helyett a nem sötét színű, jól látható, hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy-egy baleset bekövetkezésének megelőzésében. A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, azonban ez a távolság az esős, ködös, párás időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete, környezetbe olvadó ruházatú, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, így féktávolságon belül könnyen elüthetik őket. 

Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben, a menetirány szerinti bal oldalon közlekedni, mert így a hozzá közelebb haladó járművek szemből érkeznek. Így szükség esetén a gyalogosnak nagyobb esélye van a jármű nyomvonalából való kilépésre.

Saját biztonságunk érdekében tenni kell valamit! Ennek egyik módja például a láthatóság növelése.

A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, toleranciát mutatva veszünk részt a közlekedésben.

„… hogy mindenki hazaérjen!”

 

<< Vissza az előző oldalra