Nyári tábor közlekedésbiztonsági előadással

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szalézi Szent Kvirin Plébánia által szervezett nyári tábor résztvevőit látták el hasznos közlekedésbiztonsági tanácsokkal a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai 2013. július 3-án délelőtt.

A szervezők részéről hagyománynak számít, hogy prevenciós célú, ismeretterjesztő előadásokkal is gazdagítják a diákok szünidei kikapcsolódását. A több, mint száznegyven főből álló napközis tábor  kisdiákjai figyelmesen hallgatták Kovács Vanda r. őrnagy kisasszony jótanácsait a biztonságos kerékpározással kapcsolatban, majd ők is elmondhatták, milyen formában vesznek részt a közúti közlekedésben. Kerékpározni egészséges, környezettudatos és élményt adó egyaránt. Ahhoz, hogy ezt kellő biztonsággal tehessük, nem lehet elégszer hangsúlyozni a KRESZ ismeretét. Őrnagy kisasszony a foglalkozás keretében többek között felhívta a figyelmet a láthatóság fontosságára, a közlekedés során a jobbra tartás megtartására, az irányváltoztatási szándék kellő időben és jól észrevehető módon történő jelzésére. Az elméleti ismereteket követően Binó Tamás r. hadnagy úr segítségével a táborozók kerékpáros ügyességi pályán is megmérethették tudásukat.

 

<< Vissza az előző oldalra