Nyári veszélyhelyzetek a gépjárművezetésben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Készüljünk tudatosan a hirtelen változó időjárási körülményekre.

Az elmúlt napokban tapasztalt szélsőséges időjárás közvetlenül és közvetve is befolyásolja a közlekedésünket. Az egyik nap a rekkenő hőség okoz koncentrációs nehézséget és ingerlékenységet, a másik nap a lezúduló nagy mennyiségű csapadéktól támadnak látási nehézségeink és bármikor belefuthatunk az aquaplaning jelenségbe is.

Az aquaplaning, vagyis vízenfutás könnyen lehet közúti közlekedési baleset előidézője. Az egyszerre hirtelen lehullott, nagy mennyiségű csapadéktól összefüggő vízréteg képződik az úttesten, ami megakadályozza a gumiabroncsok tapadását, ezáltal a kormányzási és fékezési erő nem az útra, hanem a kerekek alatt felgyülemlett vízrétegre hat. Ennek eredményeképpen előfordulhat, hogy autónk irányíthatatlanul sodródik le az úttestről.

A vízenfutás kialakulásának nagyobb az esélye a kátyús, nyomvályús útszakaszokon, kanyarívekben, illetve aluljárókban, ahol a víz nem tud gyorsan elfolyni.

A jelenséget arról ismerhetjük fel, hogy erős zajt hallunk a sárvédő felől, túl könnyen tudjuk kormányozni a járművet, az ESP jelzőfénye kigyullad a műszerfalon és az autó fordulatszáma emelkedik, holott a sebesség nem nő.

Hogyan reagáljunk a jelenségre?

  • a kormányt két kézzel fogjuk, ne végezzünk hirtelen kormánymozdulatokat
  • finoman lassítsunk, ne tapossunk bele hirtelen a fékbe, a gázt fokozatosan vegyük vissza és használjuk a kuplungot
  • a megelőzéshez fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük a gumiabroncsok nyomását,  - minél alacsonyabb a nyomás, annál nagyobb a vízenfutás veszélye (pótkerék is) -, a mintázat profilmélységét, hiszen nagy szerepük van a vízelvezetésben (3 mm az ideális mélység) és a lengéscsillapítók állapotát is, a jármű stabilitásának megőrzése érdekében

Tegyünk meg mindent, hogy jobban fel tudjunk készülni és alkalmazkodni a megváltozott időjárási és útviszonyokhoz!

 

… hogy mindenki épségben hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra