Nyáron is biztonságosan az utakon – kisiskolásokkal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály balesetmegelőzési szakemberei - a közösségi szolgálatot ellátó szakközépiskolások közreműködésével - az Enesei Általános Iskola alsós diákjanak a gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságáról tartottak közös játékokkal egybekötött előadást.

A balesetmegelőzési szakemberek 2021. június 25-én – immár ötödik éve – tartották meg az Enesei Általános iskolások részére a közlekedés biztonságáról, a balesetek megelőzéséről, a rendőri munka bemutatásáról szóló rendezvényüket az Enesei Egyházközösség táborában.   

2

A résztvevő alsó tagozatos diákok interaktív módon, játékos formában bővíthették közlekedési ismereteiket. A nebulók KRESZ tesztet töltöttek ki, megmutathatták a kerékpározással kapcsolatos elméleti ismereteiket, majd biciklire pattantak és az aszfalton is összemérhették tudásukat.

3

A gyermekek kívül-belül tanulmányozhatták a rendőrök autóját, amely nagy érdeklődésre tartott számot. A rendezvény célja volt, hogy az egyenruhások felkeltsék a gyerekek érdeklődését a helyes közlekedési magatartás iránt és felismertessék a közlekedési ismeretek elsajátításának fontosságát.

<< Vissza az előző oldalra