Ősszel is biztonságban az utakon!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük a közlekedőket, hogy nagyobb odafigyeléssel, fokozott óvatossággal és türelmesen közlekedjenek, és fogadják meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait.

Az őszi időjárás gyakorta állítja a járművezetőket vezetésbiztonsági kihívások elé, és fokozott figyelmet követel a többi közlekedőtől is. Az őszi esős időszakban a közlekedés során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, a féktávolság megnő, ezért célszerű csökkenteni a haladási sebességet. Az úttestre kerülő, lehullott falevelek szintén tovább növelhetik az utak csúszósságát. A reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenthetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten, amelyek miatt az óvatlan járművezetők könnyen kerülhetnek veszélyhelyzetbe. Fontos, hogy mindig az aktuális időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék járművüket!

A sofőrök felelőssége, hogy felkészítsék gépjárművüket a megváltozott időjárási, út- és fényviszonyokra, ezért kérjük, hogy minden esetben ellenőrizzék a gépjárművet elindulás előtt! Gondoskodjanak a gumiabroncsok cseréjéről, ellenőrizzék a mintázat mélységét! Elengedhetetlen az akkumulátor, a fékrendszer, a biztonsági berendezés és a kötelező tartozékok megvizsgálása. Az őszi, téli időszakban a balesetek egyik legfontosabb megelőzési tényezője a láthatóság és az észlelhetőség fokozása. Győződjenek meg a fényszórók, irányjelzők, féklámpák, ködlámpák megfelelően történő működéséről, valamint az ablaktörlő lapátok állapotáról is! Célszerű lehet egy szakműhelyben elvégeztetni a jármű teljes műszaki átvizsgálását.

Korlátozott látási viszonyok között gyalogosan vagy kerékpárral közlekedőknek a saját testi épségük, biztonságuk érdekében fontos, hogy láthatóak legyenek az utakon. Ezt hivatottak szolgálni a különféle fényvisszaverő eszközök a ruházaton, esetleg hátizsákon, kerékpáron. Kiemelt jelentőséggel bír a kerékpárok kötelező tartozékai (világítóberendezés elöl és hátul) műszaki állapotának rendszeres ellenőrzése, és küllőprizmák használata. Amennyiben gyalogosként lakott területen kívül az út szélén közlekednek, korlátozott látási viszonyok mellett kötelező a láthatósági mellény viselése, és ez az előírás a kerékpárosokra is vonatkozik.

Balesetmentes közlekedést kíván a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság!

 

<< Vissza az előző oldalra