Ősszel is biztonságosan Csongrád megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hasznos tanácsok az őszi közlekedéshez.

A megváltozott közlekedési környezet váratlan helyzet elé állíthatja a járművezetőket, éppen ezért időben fel kell készülni arra, hogy egyik pillanatról a másikra olyan időjárási és útviszonyokkal találkozhatunk, amelyek a nyári vezetéstechnikától lényegesen eltérnek.

Esőben, ködben a járművezető által belátott távolság csökken. A levegő kevésbé átlátható a páratartalom miatt. A járművek körvonalai elmosódnak, a valóságosnál távolibbnak látszanak. A közlekedő járművek távolságát sokan túl-, sebességét viszont alulbecsülik. Egyes utakon számítani kell arra, hogy megjelenhetnek állati erővel vont járművek, mezőgazdasági gépek által felhordott sár, amely csúszóssá teheti az utakat! Haladásunk során az autó stabilitása csúszós útszakaszra való ráfutáskor váratlanul megváltozik. Ebben az esetben minden hirtelen mozdulat a kormányon, féken, gázon balesethez vezethet. Gázlevétellel és motorfékkel csökkentsük a sebességet!

Szükséges a járművek műszaki állapotának alaposan átvizsgálása. A nyári gumiköpenyek tapadási tulajdonságai hideg időjárási viszonyok között jelentős mértékben csökkennek. Már +7° C külső környezeti hőmérséklet alatt a téli gumiabroncsok előnyösebb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a nyáriak.

Mivel az őszi-téli átállás nem csak a gépjárműveket érinti, gondolnunk kell azokra is, akik kerékpárral és gyalog közlekednek. Az őszi hónapokban nő azon órák száma, mely során korlátozott látási körülmények között és sötétben közlekedünk, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a látni-látszani elvre. Nem elégséges, ha a gyalogos és kerékpáros látja a közeledő gépjárművet, fontos, hogy ők maguk is láthatóak legyenek és időben észleljék őket. A fényvisszaverő anyagok és prizmák nem helyettesíthetik a világítást, de növelik a láthatóságot. Ezek használata, valamint a jól működő világítás sötétben a gyalogosokat és a kerékpárosokat is jól láthatóvá teszik. Lakott területen kívül mind a kerékpárosoknak, mind a gyalogosoknak éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő ruházatot kell viselni.

A biztonságos és szabályszerű kerékpározáshoz elengedhetetlen a kétkerekű megfelelő felszereltsége is: elöl fehér vagy kadmium sárga lámpa, hátul piros lámpa vagy villogó és  piros fényvisszaverő prizma, az első keréken pedig sárga küllőprizma megléte szükséges.

Óvatosan, körültekintően közlekedjünk!


 

<< Vissza az előző oldalra