„Ovijárat” biztonságos közlekedésre nevelő program

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányság önálló szervezésű programja az „Ovijárat” 2006. év óta évi rendszerességgel kerül megrendezésre az óvodások számára.

Egy program, mely csak az óvodásoknak szól, akiket a mai világban a szülők autóval szállítanak iskolába, így a helyes gyalogos közlekedésről sokszor a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkeznek. A cél a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése, melyet városi séta során mutatunk be.A sétára tavasszal és ősszel kerül sor a városban. A program alatt megtanítják a közlekedési szabályokat és azok gyakorlati végrehajtását.

A séta idejére láthatósági mellénybe bújnak az óvodások.

A városban haladó „sárgás-zöld folyam” a járókelők közt nagy feltűnést kelt, a közlekedésben részt vevők jobban odafigyelnek a közlekedési szabályok betartására.

A közel egy órás program során megtanulhatják, hogy fokozottan ügyeljenek saját magukra, illetve másokra is.

Az Ovijáraton 2006 óta kb. 2500 gyermek vett részt, a program elindulása óta gyalogosan vagy kerékpárral közlekedő gyermek nem szenvedett közlekedési balesetet ebből a korosztályból.

 

A 2014/2015. tanév első Ovijáratán 2014. október 13-17-e között vettek részt az ajkai óvodások. 

<< Vissza az előző oldalra