Óvodások látogattak a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök felhívták a gyerekek figyelmét a biztonsági öv használatának fontosságára is.

A Biztonság hete alkalmából a balatonalmádi rendőrök óvodásokat láttak vendégül 2023. szeptember 20-án délelőtt. A gyerekek érdekes előadásokat hallgathattak meg a rendőrség tevékenységéről, melyek révén közelebbről is bepillantást nyerhettek az egyenruhások mindennapjaiba. A kicsiknek lehetőségük nyílt végigjárni a rendőrkapitányság épületét, így többek között megnézték az előállító helyiséget, és közben megtudhatták, mi a feladata egy járőrnek, és azt is, hogy mit csinál egy baleseti helyszínelő. A gyerekek érdeklődve figyelték a rendőri feladatellátáshoz szükséges eszközök rövid bemutatóját, és  közelről is szemügyre vehették a szolgálati gépjárműveket.

A program során továbbá átbeszélték a gyalogos- és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait is, és a rendőrök külön felhívták figyelmüket a biztonsági öv használatának fontosságára.

előadás

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra