Rendőrök a Mesekertben - Videóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Salgótarjáni óvodában tartottak gyermeknapi rendezvényt a balesetmegelőzési szakemberek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság szakemberei, valamint a Palló Ifjúságsegítő Egyesület képviselője 2016. május 25-én tartották meg egész napos gyermeknapi rendezvényüket a salgótarjáni Mesekert Tagóvodában.  Az ovis csoportok kicsinyei és az óvónők kipróbálhatták a különböző erősségű részegszemüveget. A „varázsszemüveg”-nek elnevezett eszközzel a gyerekek bejárták a szakemberek által összeállított akadálypályát, azaz „varázserdőt”. Az ovisok a rendezvény ideje alatt ügyességi pályán közlekedhettek rollerrel, kerékpárral és műanyag motorral, illetve a jelentkezők a motoros szimulátort is kipróbálhatták.

A nap végén a rendőrök a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ajándékait – léggömböt, nyalókát, láthatósági karkötőt – adták át a gyerekeknek, míg az intézmény képviselője több kerékpáros védősisakot és láthatósági mellényt vehetett át.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra