Rendőrök a rally prológon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és balesetmegelőzés, továbbá határvadász toborzás a rally bajnokság prológján, Salgótarjánban.

Salgótarjánban a Fő téren rendezték meg az M6LOG Salgo 2017 Rallye elnevezésű országos bajnokság 2. futamának prológját 2017. április 29-én.  A helyszínen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési szakemberei várták az érdeklődőket.

A rendőrök felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy soha ne hagyjanak személyes iratokat, csomagokat, navigációs készüléket, vagy kabátot a járműben. A gépkocsi ajtaját minden esetben zárják be, még ha csak rövid időre is távolodnak el. A sofőrök emlékeztetőül bűnmegelőzési tanácsokat összegző szórólapot és a járműre ragasztható matricát kaptak.

A balesetmegelőzési szakember ezzel egy időben felhívta a figyelmet a tavaszi közlekedés veszélyeire. Kiemelte, hogy ebben az időszakban a közúti közlekedés során számítani kell a változó út- és látási viszonyokra, a csapadékos útszakaszokra, arra, hogy az autók könnyebben megcsúszhatnak és a féktávolság is megnőhet.  A gyermekek részére balesetmegelőzési ajándéktárgyakat adtak át.

A rendezvényen részt vett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság határvadász toborzó csoportja is. Az érdeklődők a határvadász-képzéssel, a rendőri feladatok ellátásával és a várható illetményekkel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak.

<< Vissza az előző oldalra