Rendőrök az iskolák előtt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és balesetmentes közlekedésére.

A Zala megyei rendőrök a tanévkezdéskor „Az iskola rendőre” program keretében megelőző jelleggel, a polgárőrökkel közösen jelen vannak az iskolák környékén, ahol szükség esetén a reggeli és a délutáni időszakban, forgalomirányítással segítik a diákok biztonságos közlekedését. 

„Az iskola rendőre” programnak a 2016/2017-es tanévben is az a célja, hogy a kapcsolattartás érdekében minden iskolának legyen egy rendőre. Az iskolarendőrökhöz tanárok és diákok egyaránt bizalommal fordulhatnak, megbeszélhetik velük problémáikat, kérdéseiket, így megelőzhetőek az esetleges szabályszegő magatartásformák.

Ezen kívül a megye diákjai továbbra is részt vehetnek a rendőrség  évek óta működő,  biztonságra nevelő iskolai programjaiban, az általános iskolában  D.A.D.A., a középiskolában az ELLEN-SZER oktatásokon. A tanórák keretében speciálisan képzett rendőrök tartanak foglalkozásokat az áldozattá válás elkerülése, valamint a bűn- és baleset-megelőzés témaköreiben.

Zala megyében a 2013-ban indult iskolai bűnmegelőzési tanácsadói szolgálat is tovább működik Zalaegerszeg és Nagykanizsa városokban, összesen négy középiskolában, három bűnmegelőzési tanácsadó rendőr lát el szolgálatot és segíti a pedagógusok munkáját.

A rendőrség drogprevenciós tanácsadói Zala megyében is segítséget nyújtanak a szülőknek és a pedagógusoknak a kábítószer-fogyasztás megelőzésében, az ehhez kapcsolódó jogszabályi háttérről való tájékoztatással. Telefonon, e-mailben és fogadóórákon érhetőek el a szakemberek.

<< Vissza az előző oldalra