Rendőrségi bemutató Tolnán
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolnai Önkormányzati Tűzoltóság munkatársai mutatták be munkájukat a gyerekeknek.
Tolna Város Önkormányzata 2018. október 10-én szervezte meg a Tolnai Közlekedésbiztonsági Napot a településen tanuló kisiskolások számára a Városi Sportcsarnok területén. A rendezvényen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az önkormányzati tűzoltókkal együtt tartottak technikai bemutatót a diákoknak.
A gyerekek a délután folyamán megmutathatták mennyire urai a kerékpárjaiknak, amikor a rendőrök által épített ügyességi pályán bicikliztek. A baleset-megelőzési előadó számos hasznos közlekedésbiztonsági tanáccsal látta el a tanulókat. A gyerekek körében népszerű volt az ún. „részeg szemüveg”, melynek felvételét követően számos ügyességi feladatot kellett végrehajtania a diákoknak.
![KÉP](/sites/default/files/inline-images/10.12.%20Tolna_0.jpg)
A gyerekek a délután során a rendőrmotorok nyergébe is felpattanhattak, valamint a rendőr- valamint a tűzoltóautókba is beülhettek. A közlekedésbiztonsági nap zárásaként minden kisdiák ajándékkal térhetett haza.